
Mi a zöld biotechnológia? | Zöld biotechnológiához kapcsolódó kutatási projektek a DEAK Zrt. portfóliójában
Mi a zöld biotechnológia?
A Föld megközelítőleg hatmilliárdos lakossága a harmadik világ országaiban zajló intenzív demográfiai növekedés következtében – a fejlett nyugati országok népességcsökkenése mellett is - évente körülbelül 80 millió fővel nő. Ezzel párhuzamosan a termőterületek mennyisége csökken, minősége romlik. Ez áll annak a hátterében, hogy napjainkban a zöld (agrár) biotechnológia egyik legfontosabb célja a harmadik világ fejlődésével együtt járó élelmiszerhiány leküzdése, illetve a megnövekedett szükségletek kielégítése. Ehhez nagyobb terméshozamú és rezisztens növényfajtákat kell létrehozni, melyek lehetőleg jól viselik az adott terület időjárási viszonyait is.
Legtöbbet a hideg- és szárazságtűrő, valamint kórokozókkal szemben ellenálló növényekről hallani. Az utóbbi időben azonban a kutatások egyre inkább az emelt tápértékű (például vitaminokat is termelő) fajták irányába fordult. A tudósoknak minden esetben szem előtt kell tartaniuk az élelmiszer-biztonság fontosságát, ugyanakkor vitathatatlan, hogy ezen a téren látványos és gyors intézkedésekre van szükség. Ebben a genetikailag módosított növények hoz(hat)nak áttörést. A genetikailag módosított növények – a közvélekedéssel ellentétben - teljesen biztonságosak, hiszen ez csak egy módszert jelent és valójában nem teszünk mást, mint a korábbi nemesítéssel, csak gyorsabban és hatékonyabban. Soha korábban nem költöttek annyi pénzt vizsgálatokra, mint ezen a területen, és már évtizedek óta termelik-fogyasztják milliók ezeket a termékeket.
A növények nemcsak az élelmezésben, hanem az energiaszükségletek kielégítésében is nagy szerepet játszhatnak. Az előrejelzések szerint ugyanis 2000 és 2020 között bő ötvenszázalékos növekedés várható az energiafogyasztás területén, ami a jelenleg bevett – alapvetően a fosszilis energiahordozók felhasználására épülő - technológiák használatával komoly globális felmelegedést vonhat maga után. A bio-energiahordozók azonban megoldást jelenthetnek, hiszen a növények nem rontják az üvegházhatásért elsődlegesen felelős szén-dioxid-egyensúlyt.
Az úgynevezett energianövények kifejlesztése jelenleg is nagy erőkkel folyik, ezek szakértők szerint a jövőben könnyen kiválthatják többek között az autók üzemanyagait is.
Zöld biotechnológiához kapcsolódó kutatási projektek a DEAK Zrt. portfóliójában
A biztonságos és egészséges élelmiszerek iránti alapvető igény mellett napjainkban egyre inkább előtérbe kerül az úgynevezett „funkcionális” élelmiszereknek az előállítása és fogyasztása. Ezek az élelmiszerek olyan jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek rendszeres fogyasztása az életminőség vagy akár az egészség javítását is lehetővé teszi, illetve kielégíti a fogyasztók speciális igényeit például a fogyás, a fogyókúra elősegítésével.
A DEAK Zrt. Zöld Biotechnológiai divíziójának közreműködésével folyó fejlesztések elsősorban az élelmiszerbiztonsághoz és minőséghez kapcsolódnak. Ezek a kutatások jelentősen támaszkodnak a dél-alföldi régió – és ezen belül elsősorban Szeged – kutatási intézményeinek, vállalkozásainak tudományos eredményeire, tapasztalataira, infrastruktúrájára.
1. Élelmiszerfejlesztés alprojekt
Az alprojekt keretében kutatóink – élelmiszeripari vállalkozásokkal együttműködve – különböző funkcionális és diétás (rostokban, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag) élelmiszereket és gyártásukhoz felhasználható alapanyagokat fejlesztenek ki elsősorban fenilketonúriások, lisztérzékenyek, illetve cukor- és vesebetegségben szenvedők részére. Emellett saját megvalósításban élelmiszerbiztonságot növelő technológiák kifejlesztésére is sor került.
Részletek
2. Növényanyag javítása alprojekt
Az alprojekt célja a fajtaelőállító nemesítés, a vetőmag feldolgozás korszerűsítése, a búza fuzáriummal szembeni rezisztenciájának fokozása, illetve új növénytermesztési technológiák kidolgozása és elterjesztése.
Részletek
3. A növények adaptációs képességét és a környezet védelmét szolgáló fejlesztések alprojekt
Az alprojekt keretében a divízió kutatói részt vettek például aszálytűrő növények nemesítésében, illetve növényi eredetű detoxifikáló enzimek és ezeket hasznosító technológiák kifejlesztésében.
Részletek
4. Csúcstechnológiai K+F szolgáltatások
A DEAK Zrt. kapcsolatban áll olyan nemzetközileg is elismert genomikai kutató laboratóriumokkal, amelyek közreműködésével teljes körű kutatási szolgáltatásokat tud nyújtani a kapilláris alapú, valamint az ún. „új generációs” DNS/RNS szekvenálást, fehérje szekvenálást, illetve metabolit és génkifejeződés analízist igénylő partnereinek.
Ipari együttműködés keretében az elmúlt időszakban fehérjetermelést és tisztítást is végeztek.
Részletek





