
A Szegedi Tudományegyetem nemcsak a tanulás folyamatában segíti hallgatóit, hanem a diplomamunka utáni elhelyezkedésben is támogatást nyújt. Az Őszi Álláskeresésre Felkészítő Napokra október 4-ig lehet jelentkezni. Részletek |
Már a tervezett nyitás előtt fél évvel „szuperintegrált térként” került a köztudatba a Szegedi Tudományegyetem Informatoriuma. Az informatikai újdonságokat és az információs technika vívmányait bemutató interaktív kiállítási tér a Szent-Györgyi Albert Agórában kap majd helyet. A tervek szerint az érdeklődők év végén nézhetik meg először a Magyarországon egyedülálló intézményt. Részletek |
Ünnepi tanácsüléssel emlékezett meg a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara a szegedi mérnökképzés ötvenedik évfordulójáról. A kar kétnapos rendezvénysorozattal ünnepel, találkozókkal és konferenciákkal június 6-7-én. Részletek |
Idén először a szegedi universitas is csatlakozott a Magyar Műszaki Értelmiség Napjának országos rendezvénysorozatához. A Szegedi Tudományegyetem június 5-én a műszaki fejlődés és fenntarthatóság jegyében szervezett előadásokkal és szabadtéri bemutatókkal ünnepelt. Részletek |
A Szegedi Tudományegyetem is képviseltette magát május 24-én, Sepsiszentgyörgyön az Európai Egyetemek Börzéjén. Az SZTE képzési kínálata mellett az érdeklődők a magyarországi felsőoktatási felvételi részleteiről is informálódhattak. Részletek |
Kónya Zoltán az MTA egyetemi kutatócsoporti pályázata révén kapott támogatást nanotechnológiai kutatómunkájuk folytatásához és új munkatársak bevonásához. Részletek |
Mintegy 22 ország 65 előadójára számítanak június 3. és 8. között az SZTE Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék Elektrokémiai Kutatócsoportjának közreműködésével szervezett „International Workshop on the Electrochemistry of Electroactive Materials (WEEM)” konferenciára. A tanácskozásnak Hódmezővásárhely ad otthont. Részletek |
37 nyertes között 2 szegedi – negyedik alkalommal hirdették ki a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Fiatal Kutatói Program nyerteseit. A szegedi egyetem 6 pályázója közül a nanotechnológiával foglakozó Kukovecz Ákos kap támogatást. Részletek |
A magyar kultúra és tudomány öt kiemelkedő képviselője, köztük az SZTE professzora, Bor Zsolt fizikus, akadémikus vehette át a Corvin-láncot Áder János köztársasági elnöktől, Orbán Viktor miniszterelnöktől és Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől május 30-án Budapesten. A Corvin-lánc Testület 13 tagja közül 4 kötődik a szegedi universitashoz. Részletek |
Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete járt május 25-én a Szegedi Tudományegyetemen. A diplomata tárgyalt Szabó Gábor rektorral és megtekintette a leendő Konfuciusz Intézet termeit. Részletek |
Szent-Györgyi Albert 80 éve márciusban bejelentette „megtaláltuk a C-vitamint”, szegedi felfedezését a Nature című lapban publikálta; kutatói eredményeiért 75 éve elnyerte a Nobel-díjat. Egykori kutatóját, oktatóját, rektorát és a tudományt ünnepli az SZTE: az idei Szent-Györgyi emlékévhez kötődő híreket, tudósításokat itt kötjük csokorba. Részletek |
Tudástérkép is mutatja immár: miként hasznosul a Szegedi Tudományegyetemen keletkező és felhalmozódó kutatói eredmény – derült ki az innovációs és kutatói kiválósági központ nyílt napi rendezvényen. Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora hangsúlyozta: a szegedi universitasnak nemzetközi szintű kutatóegyetemmé kell válnia. Részletek |
Számos érdekes kísérleten keresztül ismerhették meg a fizika csodálatos világát a tudományág iránt érdeklődő gyerekek és felnőttek. Hatodik alkalommal rendezték meg az SZTE-n a Fizika Napját. A programon Szabó Gábor fizikus akadémikus, az SZTE rektora elmondta: az ide jelentkező fiatalok azt fogják tanulni, amit a nemzetközi szakmai közösség elvár. Részletek |
Szeptember 23-án máskor nem látogatható különleges helyszínekkel, érdekes kísérletekkel, hihetetlen programokkal vár Szegeden a legnagyobb tudományos ismeretterjesztő fesztivál! Találkozz a kutatókkal, próbáld ki eszközeiket, vizsgáld meg találmányaikat, ismerd meg munkájukat! Jövőkutatás, hanglebegés, elektronágyú, fénymalom, plazmagömb… Részletek |





