A Budapest Airportnak jelentős és közvetlen hatása van a vonzáskörzetében lévő gazdaság fejlődésére, ez a hatás közvetlen összefüggésben áll az utasok számának növekedésével – ezt állapította meg a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának kutatói által végzett vizsgálat. A kutatás eredményei megerősítették, hogy a budapesti repülőtér önmagában véve is komoly munkahely teremtő erővel bír és működése egy sor közvetett munkahely létrejöttében is szerepet játszik. |
A kutatás azt is megállapította, hogy a Budapest Airport története és földrajzi elhelyezkedése révén, a mintegy 9000 főnek biztosított munkájával Magyarország egyik legnagyobb munkáltatója lenne, ha egy vállalatként számolnánk a 120 különféle cégnél és hatóságnál dolgozó munkavállalót. A vizsgálatból az is kiderült, hogy a Budapest Airport jelentős mértékben hozzájárul a magyar nemzeti össztermék (GDP) növekedéséhez.





